Írta: Orna Ben Dor
A 28 életév egy küszöb-átlépési kornak számít, Nulla pontként is szoktak rá hivatkozni. 21 éves korig a Nap, a Hold és a többi bolygó meghatározott rend szerint hat az emberre, megújítva életerejét; 21 és 28 éves kor között pedig az egész zodiákus kívülről hat rá, anélkül, hogy ezért különösebb erőfeszítést kellene tennie.
28 éves kortól azonban megszűnik a hatás, melyet a bolygók fejtenek ki az emberre. Ez azt jelenti, hogy ettől kezdve belső erőforrásaiból kell megújulnia, és el kell kezdeni használnia azokat az eszközöket, amelyekre eddigi élete során szert tett. Belső késztetést fog érezni arra, hogy elengedje azokat a múltbeli minőségeket, amelyek nem kapcsolódnak a jövőjéhez és nem szolgálnák további fejlődését.
A múltbeli képességektől és az eddigi önazonosságtól való elszakadással együtt most először megnyílik a lehetőség a szabadságra – és egyúttal a felelősségvállalásra is. Ebben az életkorban indul el és 49 éves korra teljesedik ki az a folyamat, amit a “szolgaságból való szabadulás” -nak neveznek. Érdekesség, hogy a „tükröződés törvénye”1 szerint a 28 éves kor rejtélyes kapcsolatban áll a 14 és a 49 éves életkorokkal.
14 éves korban feltárul az egyéni sors egy bizonyos aspektusa – valami, ami egyedivé teszi az embert, és kapcsolatban áll a karmájával.
28 éves korban egy küszöbátlépés történik összefüggésben azzal, hogy az egyén elhagyja azon képességeit és adottságait, amelyek már nem relevánsak jövője és sorsa szempontjából.
A 49 éves kor a „szolgaságból való felszabadulás kora” – ekkortól az ember megszabadulhat múltbéli karmájától, és elindulhat egy új úton a szabadság felé.
Sokan nem képesek átlépni ezt a küszöböt, és elszakadni múltbeli karmájuktól: a küszöbön való túljutáshoz fel kell adni a régit. Szellemi értelemben azok, akik nem lépik át ezt a küszöböt részben “meghalnak”. Néhányan fizikailag is meghalnak ebben a korban. Erre a jelenségre utal a “27-esek klubja” 2 kifejezés.
Esettanulmány:
28 éves koromban – miután egy évet töltöttem Budapesten kórusvezetést és zenepedagógiát tanulva – visszatértem Izraelbe. Nem Jeruzsálembe tértem vissza. Otthonomat, barátaimat és munkahelyemet elhagyva úgy döntöttem, hogy Tel Avivban kezdek új életet. Csatlakoztam egy szellemi csoporthoz. Később visszatekintve kiderült, hogy ez a lépés szellemi fejlődésem kezdetét jelentette. Emellett feladtam azt is, hogy zenélésből éljek meg hivatásszerűen. Ezzel lemondtam olyan képességekről, amelyek a múltbeli karmámhoz tartoztak. Abbahagytam, hogy ezekre támaszkodjam a jövőbeli karmám érdekében.
Esettanulmány – Shani
A katonai szolgálatból való leszerelés után Shani (álnevén) sikeres családi vállalkozásban kezdett el dolgozni pultos segítőként. A ranglétrán fokozatosan előre haladva egészen a Marketing- és reklámvezetői szintig jutott. Elmondása szerint ez volt az ő természetes útja. Ami ezután jött, arról így fogalmaz: ” 28 éves koromban úgy döntöttem, hogy megválok mindentől, ami addig ismerős (és kényelmes…) volt számomra az életben, és mindent előről kezdek. Ehhez abba kellett hagynom a családi vállalkozásban végzett munkámat. Az apám nem volt hajlandó elfogadni ezt, hiába mondtam, hogy kilépek. Így arra jutottam, hogy fizikailag is el kell távolodnom. Úgy döntöttem, elutazom egy olyan helyre, amit nem ismerek – minél messzebb, annál job. India hívott magához. Az apám azt hitte, ez csak egy szeszély, és nem volt hajlandó gondoskodni a pótlásomról. Néhány nappal az indulásom előtt végül sikerült meggyőznöm róla, hogy mégis tegye meg. Rövid átfedéssel adtam át a feladatokat az utódomnak, úgy, hogy az indulásom napján még dolgozni mentem (öltönyben, egy megbeszélésekkel teli naptárral…), majd aznap este elrepültem Indiába. Csak a repülőn nyitottam ki először a Lonely Planet című könyvet, és akkor kezdtem el olvasni Indiáról. Az apámtól és a cégtől való elszakadás folyamata hosszú volt. Távolságot kellett teremtenem, hogy az apám megértse: nem fog összeomlani a világ a távollétemben, és hogy tiszteletben kell tartania, el kell fogadnia a döntésemet. Tulajdonképpen „el kellett válnom” a családi vállalkozástól – és bizonyos értelemben az apámtól is, mint „főnöktől”. Ténylegesen elutaztam, és hat hónap múlva tértem vissza; elköltöztem fényűző társasházi lakásomból, és egy apró falusi házban kezdtem élni.
A kilépés és az utazás egy mély értelmű lépést jelentett számomra a múltamból a jövőm felé vezető úton. Korábban el sem tudtam képzelni magam a vállalkozás, a munka, valamint a vállalkozás körüli különleges családi és munkatársi kapcsolatok nélkül. Az ottani jelenlétem határozott meg engem – és egyben korlátok közé is szorított. Számomra nem létezett „Shani” a vállalkozáson kívül. Szerettem volna rájönni, ki vagyok a családi vállalkozásban betöltött szerepem nélkül. Ki az az ismeretlen ember?
A családi vállalkozásból való kilépésemet a környezetem őrültségnek tekintette. Úgy vélték nem normális dolog hátra hagyni mindazt, ami születésünktől fogva megadatott nekünk. Amikor kiléptem ebből, felfedeztem önmagamat ezek nélkül a rétegek nélkül, védelem és korlátok nélkül – az ölelő és ugyanakkor fojtogató burok nélkül. Ennek a lépésnek nagy jelentősége lett az életem hátralévő részére nézve: azóta is, mind a mai napig vidéken élek, nem a városban. A testet és lelket illetően azt tanulom és gyakorlom, ami igazán érdekel, bármi legyen is az. A magam módján élem meg az intimitást és a családi életet, miközben az élet minden területén folyamatosan tanulok és fejlődök.”
1 A Tükröződések törvénye azokra a különböző, nem kronologikusan egymást követő életkorok közötti összefüggésekre utal, amelyekben hasonló események történnek, de eltérő tudatossági szinteken éljük meg őket.
2 A „27-esek klubja” azokra a rock- és bluesénekesekre utal, akik 27 éves korukban haltak meg. Ez a kifejezés ismert fogalommá vált az amerikai ifjúsági kultúrában és a rockzenében, mivel több olyan művész is ebben az életkorban halt meg, akiket koruk kiemelkedő alakjainak tartottak. Például Kurt Cobain, a Nirvana együttes frontembere és szólistája, akit korának egyik legjelentősebb énekesének és zenészének tartottak, 27 éves korában öngyilkosságot követett el. Más énekesek is ebben az életkorban haltak meg, például Brian Jones (a Rolling Stones alapítója), Janis Joplin, Jimi Hendrix, Jim Morrison, és még sokan mások. Ez a jelenség sok találgatásra adott okot, de máig nem született rá magyarázat,
_______________________________________________________________________
* Az életkorral kapcsolatos további hivatkozások:
- Melléklet
“Látják, a huszonegyedik, huszonkettedik évig az emberi növekedésre egymás után hat a Nap, a Hold, a bolygórendszer. Azután a huszonnyolcadik életévig még az állócsillagok konstellációi hatnak; ez már nagyon nehezen figyelhető meg. Csak a misztériumbölcsességgel látjuk meg, hogy az egész állócsillagos égbolt hat az emberre a húszas évei eleje és a húszas évei vége között. Azután megkeményedik a világ. Nem akar már az emberben hatni; a világ megkeményedik. Az embernek a világhoz való sajátos viszonyáról a huszonnyolcadik, huszonkilencedik évében, hogy a világ megkeményedik, a mai tudomány alig tud valamit. Arisztotelész még így tanította Sándort: Akkor emberként a kristályégbe ütközünk; az pedig kemény. – Ezzel nyeri el az állócsillagos égbolton kívül levő kristályég emberi szempontból a jelentőségét, realitását. Ezzel kezdi az ember belátni, hogy ha elérte a húszas évei végét, nem talál több erőt a megújuláshoz a világmindenségben. Akkor miért nem halunk meg huszonnyolc évesen? Ebben, a minket körülvevő világban tulajdonképpen meg kellene halnunk huszonnyolc évesen. Való igaz, hogy aki látja az ember összefüggését a világgal, az most ezzel a tudattal tekint ki a világra: Ó, világ, csak a húszas éveim végéig tartasz meg! – De éppen azzal, hogy ezt belátjuk, kezdjük igazán megérteni az embert a maga lényében.
Mi történik most? A következő történik abban a tulajdonképpeni pillanatban, amikor az ember huszonnyolcadik életévével világosan megmutatkozik, hogy a régi növekedési erők teljesen eltűntek. Egyesek rögtön elkezdenek összezsugorodni; mások még megtartják az elúszó növekedési erőket. De maga Goethe is kisebb lett, mihelyt pontosabban megmérte magát, amikor elkezdte Faustjának második részét folytatni. Akkor mérte meg magát. De már korábban összezsugorodott. Látják, attól a pillanattól kezdve, hogy a világ elhagy, az addig felvett erőkkel kell magunkat megújítani. Ekkor mindenesetre, mivel egyre kevesebb a megújítandó részünk, nem tudunk olyan nagy mértékben dolgozni az új megtestesülésünkön, mint ahogy a gyermek, amikor a modell alapján az első saját testét alakítja ki, egészen a fogaiig.
De nagyon sok erőt gyűjtünk össze magunkban a Napból, a Holdból és a csillagokból, amelyre szükségünk van, amelyet magunkban hordunk, mivel a huszonnyolcadik évünktől kezdünk gondoskodni fizikai anyagi testünk megújításáról. Az emberi lény formája vonatkozásában saját magára utalt emberré leszünk a Földön. Ezzel azonban az ember, a Földön teljesen magára utalt ember, amennyiben ehhez az időponthoz siet, és túllép rajta, ezzel van egy olyan időpont, ami felé igyekszik, amin túlnő, amelyre már tegnap egy egészen más szempontból felhívtam a figyelmüket (3. tábla, középen). Az ember, ha kifejezhetem így, a gyermekkorától kezdve, amikor sok kozmikus erőt vesz fel, egyre inkább egy olyan pont felé tart, amely a húszas évek végén van, ahol befejezi a kozmikus erőkből való növekedést. Amit innen a továbbiakban tesz, arról saját testének erőiből gondoskodik. Itt van középen az a pont, ahol az ember nem dolgoz magába több kozmikus erőt, ahol a saját testében levő erőket kezdi kidolgozni. Csak a való életben ez nem válik olyan erősen külön, mint itt, a sematikus ábrázolásban.
Az életben gyakran már a korai gyermekkorban jelen vannak a saját test, mondhatnám, előrevetített hatásai. Ezt a gyerek patologikus tünetein vesszük észre, a törékennyé váló csontokon, de különösen a gyermekek korai zsírképződésén; de mindig ez az összefüggés áll mögötte. Élete minden pillanatában vagy e felé a pont felé vagy ettől a ponttól el törekszik az ember. Könnyen belátják, hogy ez egyfajta nullapont, egyfajta hypomochlion, egyfajta nullapont, ahol az időben saját magunk és a világ között állunk. A belső dinamikánkban mindig megvan az oda vagy az onnan el törekvés. Ami az emberben akkor történik, amikor e felé a nullapont felé vagy innen el törekszik, az a nullára vágyakozás vagy a nullától elvágyakozás. A semmire vágyunk. Oda vágyunk, ahol a világ már nem működik, ahol az ember még nem működik. A kettő között van egyfajta nulla. Van valami semmire orientált bennünk. Ettől vagyunk szabad lények, van felelősségünk. Az emberi alkat olyan, hogy felelős, szabad lények vagyunk, mert a világból önmagunkba való átmenet során átmegyünk egy nullaponton, ahogyan a mérleg karja jobbról balra, balról jobbra átmegy a nullaponton, amelyre nem vonatkoznak a mérleg többi részére érvényes törvények. Elképzelhetik, ha van egy mérlegük (3. tábla, jobbra), hogy itt a mechanikai törvények érvényesek, amelyeket megtanulnak, itt a mechanikai törvények érvényesek, és a mérlegnek egy bizonyos konfigurációt adnak, hogy ez fent van, az lent vagy fordítva. Ezek a mérleg, az emelő törvényei. De ha ezt a pontot tekintik – akárhova tehetik a mérleget, a konfigurációjának többi része a mechanikai erők miatt mindenütt ugyanaz -, ez a pont szabad; ezt akárhova vihetik, mintha nem kapcsolódna a mérleghez, a mérleget ez egyáltalán nem érinti. Így, ha az ember lelki élményével abban a pontban ragadja meg magát, amely felé előbb törekszik, de aztán inkább onnan el vágyik, akkor előtte a világ hatott, utána ő maga, az ember. Itt semmi sem hat. De az oda vagy el irányuló tendenciában az éli ki magát az emberben, amit nem a természet és amit nem a világ határoz meg, ahol egy hypomochlion van, ebből a pontból ered a szabadsága. Itt értjük meg a felelősséget.”(1).
- Melléklet
“Azt mondták: eredetileg az embernek megvolt a hajlama és a képessége arra, hogy ahhoz hasonlatosan, ahogyan étertestét az általános kozmikus éterszubsztanciából magához vonja, a földi világba is olyan módon lépjen be, hogy a fizikai testét a Föld szubsztanciáiból alkossa meg. Az ember azonban idővel a luciferi és ahrimáni hatások befolyása alá került, és ennek köszönhetően elveszítette azt a képességét, hogy saját lénye erejével építse fel a fizikai testét, és ezért ahhoz már öröklődés útján kell hozzájutnia.
“Így az embernek utóbb bele kellett törődnie abba a ténybe, hogy ő maga nem alkothatja meg azonnal a fizikai testét, amikor belép a földi viszonyok közé, hanem szüksége van egy modellre, amely az első hét életévében épül ki benne. Mivel ehhez a modellhez kell igazodnia, magától értetődik, hogy ebből a modellből több-kevesebb megmarad benne későbbi életében is. Az az ember azonban, aki túlságosan a modellt követve dolgozza ki önmagát, ha szabad ezt mondanom, el fogja felejteni, hogy tulajdonképpen mit is hozott le magával a szellemi világból, és nagy mértékben a modellhez fog igazodni. Az az ember viszont, aki korábbi földi életeiben nagyobb belső erőket szerzett, már kevésbé fogja a modellt követni, és nála azt fogjuk látni, hogy milyen jelentősen megváltozik a második életszakaszában, a fogváltás és a nemi érés között.
Az iskolának, ha valóban jó nevelőhely akar lenni, az lesz a feladata, hogy segítse kibontakozni az emberben éppen azt, amit lehozott magával a szellemi világból a fizikai-földi létbe.
Az ember tehát későbbi életszakaszaiban is többé vagy kevésbé magában hordoz ugyan bizonyos öröklött vonásokat, de éppen annak arányában, hogy mennyire tudta legyőzni azokat, vagy sem…
Látják, kedves barátaim, minden dolognak megvan a szellemi oldala is. Az, ami az ember testét alkotja élete első hét évében, egyszerűen csak egy modell, egy minta, amely után igazodik. Szellemi erői vagy egy bizonyos fokig alámerülnek abban, amit ez a minta tartalmaz és az ember erős függőségben marad ettől a mintától, vagy pedig az első hét életév után a mintán keresztül kidolgozza magában azt, ami majd megváltoztatja benne magát a mintát.
Ez a munkálkodás, ez az átdolgozás külsőleg is kifejezésre jut. Nem pusztán arról van szó tehát, hogy egy belső munka folyik az emberben és hogy létezik egy eredeti modell bennünk, hanem arról is, hogy az az eredeti modell, minta utóbb le is válik, úgyszólván lecsúszik rólunk, lehull az emberről, mint ahogyan a tejfogak kihullanak. [Az ábrán a legkülső csíkok.] Valóban az a helyzet, hogy az egyik oldalról nézve a szülőktől örökölt formák és erők határozzák meg a készen kapott modellünket. A másik oldalról nézve azonban az ember azt a formát akarja folyamatosan kialakítani magában, amit lehozott magával a Földre. Ez a harc zajlik az első hét életévben. Szellemi szempontból nézve ez a küzdelem külsőleg a gyermekbetegségekben mutatkozik meg. A gyermekbetegségek ennek a belső harcnak a külső kifejeződései.
Az emberben természetesen hasonló típusú megbetegedések később is felléphetnek. Ez történik például akkor, amikor arról van szó, hogy valakinek élete első hét évében nem nagyon sikerült legyőznie a modelljét; de egy későbbi életkorban feltámadhat benne a vágy, hogy mégiscsak kihozza magából azt, ami karmikusan benne van. Előfordulhat, hogy az ember 28-29. életévében hirtelen belsőleg felrázódik, és csak most kerül igazán ellentétbe az örökölt modelljével; majd ezek után megkap egy gyermekbetegséget.”(2).
_______________________________________________________________________________________________________________
Bibliográfia
1 – Rudolf Steiner: Az orvosok és lelkipásztorok együttműködése, GA318, 4. ea. (Dornach, 1924. Szeptember 11.
2 – Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata I., GA235, 5. ea (Dornach, 1924. Március 1).
*Ez az esszé Yael Armoni biográfia konzulens, a Hotam Iskola oktatója közreműködésével készült.