By Orna Ben Dor
„Halj meg és légy! – Érd el ezt,
engedd, hogy betöltsön,
vagy zavart vendég lehetsz
csak a sötét Földön.”
Johann Wolfgang von Goethe: részlet az Üdvözült vágy című versből, a Nyugat–keleti díván kötetből.
Az életközepi kérdés az emberi élet legfontosabb kérdése, és annak megértése szélesre tárja a kaput, hogy jobban megértsük önmagunkat, másokat és a világot.
Annak érdekében, hogy elmélyítsük az életközépre vonatkozó vizsgálatunkat, először fel kell tennünk a kérdést – ki az ember? Ki az az ember, akit csecsemőkorától az öregségig megfigyelhetünk?
A Teremtés 1. könyvében az ember teremtésének történetét az 1. és 2. fejezet írja le, az ember kétféle leírása található bennük. Az 1. fejezetben: „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.”(Teremtés 1. fejezet, 27. vers). Míg a 2. fejezetben:„Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.” (Teremtés 2. fejezet, 7. vers).
Az ember tehát Isten képére formált szellemi lény, ugyanakkor „földi porból” formált lény, anyagi lény; és az anyag és a szellem között van az „élő lélek”.
Az ember egyedülálló szerepe a Földön az, hogy párbeszédet folytasson a szellem és az anyag, két igencsak különböző entitás között, és lehetővé tegye a szellem számára, hogy átalakítsa, megváltoztassa és felemelje az ember anyagi-mentális lényét. A judaizmusban az embert a “Teremtés uraként” írják le; a kozmosz félelemmel és rettegéssel figyeli – vajon sikerül-e neki ez a lehetetlen küldetés, amely kizárólag az övé – hogy összehozza ezt a két entitást?*
Ez az ember küldetése és egyben egyedisége is – a szellem és az anyag egyesítése egyetlen entitásban – az emberi lényben. Az anyagnak és a szellemnek kölcsönösen szüksége van egymásra; nemcsak az anyagnak van szüksége a szellemre, hogy megelevenedjen, hanem a szellemnek is szüksége van az anyagra, hogy felismerje benne tükröződését. Minden olyan fogalom vagy eszme, amely a gondolat határain belül marad, bizonyos értelemben egyoldalú.
A szellem anyagba történő integrálása és az anyag visszatérése az eredetéhez kétlépéses folyamat mind az emberiség egész életrajzában, mind az egyes emberekben.
Az első lépés: a születéstől a életközépig (amely 33 éves kortól körülbelül 42 éves korig tart)** – a szellem megtestesülése az anyagban.
A második lépés: exkarnáció és az ember, emberiség visszatérése az eredeti forráshoz.
Az emberi élet első fele: Az eszközök megteremtése
Emberi lényekként életünket az életünk közepéig annak a küldetésnek szenteljük, hogy a szellemet az anyagban megvalósítsuk. Ezt a folyamatot antropozófiai nyelven inkarnációnak nevezik. Miután megszületik, a csecsemő első dolga, hogy levegőt vesz. A légzés a szellem belépése az emberi testbe, és a testtel való folyamatos kapcsolatának kezdete. A vajúdás során a csecsemő örökkévaló szelleme inkarnálódik, és elkezdi megismerni és megtapasztalni a világot és annak szabályait, ahogyan egy egyéni emberi lényben inkarnálódik. Ez a differenciálódás, az ősi egységből történő kiemelkedés folyamata annak érdekében, hogy az én mint differenciált és szabad egyéniség ismerje fel önmagát.
Életünk első felében megformáljuk magunkat földi emberi lényként. A nyugati társadalomakban – így Izraelben is – ez a felnőtté válásban, az óvodai és iskolai nevelésben, a társaink között való helykeresésben, a párkapcsolatokban, a tanulásban, az utazásokban, a családalapításban, az otthonteremtésben és a karrierépítésben nyilvánul meg. Ez az az általános út, amelybe mindannyian beleilleszkedünk, életünk és személyes sorsunk szerint.
Ezek azok az évek, amelyekben szembesülünk a sorsunkkal az emberek által, akikkel találkozunk, és az élményeink, betegségeink, válságaink stb. révén is. Különálló, független lényekként alakítjuk ki magunkat, akik nem azonosulnak az emberiséggel és a kozmosz egészével; ez a folyamat az elidegenedés és a magányosság érzését hagyja bennünk.
A világgal való súrlódásunk – feltéve, hogy valóban megtapasztaltuk, és nem kikerültük – lehetővé teszi számunkra, hogy olyan kognitív, érzelmi és egyéb eszközöket hozzunk létre, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy megismerjük önmagunkat és a világot – olyan eszközöket, amelyek életünk második felében sorsunk és célunk beteljesítésére szolgálnak majd.
„Eredj ki”
Biográfiai-antropozófiai értelemben a 33. életévet „a visszafordulás korának”*** nevezik. Visszafordulás mitől mihez?
Visszafordulás az életemet burkoló külső rétegekkel való azonosulásunkból, hogy megtaláljuk igazi Énünket.
Milyen természetű rétegekről van szó?
A régi elhagyásának és az új és ismeretlen felé haladásnak ősképéhez Ábrahám bibliai képében találunk példát.
A Teremtés könyvében ez áll: „És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked.” 1Móz 12,1
Ezt a Biblia értelmezői így magyarázzák: Hagyd el földed, menj el arra a helyre, amelyet az Úr mutat neked, menj az ismeretlenbe.
Mitől kell eltávolodnia az embernek? „És kivivé őt, és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; – és monda nékie: Így lészen a te magod.” 1Móz 15,5
Ezt így magyarázzák: Isten kiviszi Ábrahámot a sátorból, hogy új hozzáállás alakulhasson ki benne, hogy maga mögött hagyhassa a múltat, és ennek eredményeként új lehetőségek nyílhassanak benne, amelyek a szellemhez, az örökkévalósághoz kapcsolódnak.
Eredj ki … a földre, a melyet én mutatok néked.” Ábrahámnak ismeretlen földre kell mennie, de személyesen kísérik ebben, Isten megmutatja neki az utat.
Eredj ki … keressünk magunkban, hogy javítsunk magunkon, és keressük meg, hogy kik vagyunk valójában, isteni természetünkben, külső burkaink, „ruhánk” nélkül.
És milyen „ruhánktól”, milyen külső burkainktól kell eltávolodnunk?
a te földedből – a földrajzi helyzet hatásaitól, a környezet és a kultúra hatásaitól, amelybe születtünk.
a te rokonságod közül – a genetikánktól, örökségünktől és a szüleink pszichológiai befolyásától.
a te atyádnak házából – a szülők Karmájától: ha az apám karmája, hogy ilyen vagy olyan területen dolgozzon, akkor nekem nem kötelező ugyanezt tennem. A hivatásomat úgy kell megtalálnom, hogy figyelmen kívül hagyom mások velem szemben támasztott elvárásait.
És kivivé őt – a kijutás nem magától értetődően történik meg, csak kegyelem révén fordul elő. Az ember felelős azért, hogy kialakítsa az eszközöket, hogy a kegyelem megérkezhessen.
Ábrahám megtett egy lépést, amely lehetővé tette a kegyelmet: csak azért hagyta el a régit az ismeretlenért, mert Isten így mondta. Ábrahám története mindannyiunk története, ahogyan felszabadítjuk magunkat a visszatartó mintáktól; az „Eredj ki” felszólítása egy belső isteni, szellemi igény, amely az önmegjavításra és a rehabilitációra késztet; elkötelezettek vagyunk az egész testtel és lélekkel rendelkező egyénekként.****
Amikor valaki az igazi énjéhez vezető utat követi, felfedik neki az isteni bölcsességet; olyan helyre jut, amelynek nincs kezdete vagy vége.
- életév – az inverzió kora
Az antropozófiai szellemtudomány szerint a 33. életév az a kor, amelyben elültetődik az inverzió magja, amely kifejezhető ezzel a bibliai idézettel is: Eredj ki!
Az élet első felében megtett első lépés – a szellem konkrét életbe való inkarnációja – után egy új kérdés merül fel bennünk.*****
Az életközép válaszútjához érkezünk. Ebben az életszakaszban sokan kezdünk ürességet, sőt kétségbeesést érezni, még akkor is, ha anyagi-lelki-szellemi-érzelmi szempontból talán elértük céljainkat: karrierünket megalapoztuk, anyagilag biztonságban vagyunk, családot alapítottunk házastársunkkal stb.
Egy vágyakozás jelenik meg bennünk, először tudat alatt, meghatározatlanul vagy megnevezve. Vágyakozás, hogy visszatérjünk az eredetünkhöz, az igazi énünkhöz, ami az örök szellem, életünk lényegéhez és céljához. Ez olyan feltörő kérdésekben nyilvánul meg, mint: Ki vagyok én? Valóban kielégít-e amit eddig elértem? Miről kellene mostantól lemondanom? És más hasonló, önmegvalósítással kapcsolatos kérdések.
Ez az életközépi pont kritikus, és bizonyos értelemben meghatározza életünk további részét; ez az időszak a “pusztában”.
Amikor a zsidók otthagyták az egyiptomi rabszolgaságot (és nem vagyunk-e mindannyian a szokásaink és régi viselkedésmintáink rabszolgái?), át kellett kelniük a pusztán, hogy elérjék az Ígéret Földjét. A próbálkozásuk kudarcot vallott, és panaszkodtak Mózesnek, kérve, hogy vigyék vissza őket az általuk “húsosfazéknak” nevezett helyre, vissza a múltba, Egyiptomba, amely a pusztából nézve olyan helynek tűnt, ahová érdemes volt visszatérni.
Mivel nem tartottak ki ebben a régi és az új közötti átmeneti időszakban, arra ítélték őket, hogy 40 évig a pusztában maradjanak és meghaljanak. A rabszolgák nemzedéke elpusztult a sivatagban, és csak a következő, Egyiptomtól szabad nemzedék****** léphetett be az Ígéret Földjére.
Ahhoz, hogy mi is beléphessünk az Ígéret Földjére, “meg kell halnunk a régi szemszögéből”. Ez mindig áldozatot követel; le kell mondanunk annak nagy részéről, akik vagyunk, amivel azonosulunk, és ahogyan élünk és meghatározzuk magunkat.
Halál nélkül nincs megújulás; a régi helyet kell adjon az újnak. Ahhoz, hogy elérjük az újat, átváltozásnak kell történnie, át kell menni a káoszon, a “semmin”, a halálon.
Maga a Teremtés is káoszból és rendezetlenségből keletkezett: “Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.”A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.”. (Mózes 1. könyve, 1. fejezet, 1-2. vers)
Az emberi életrajzban is a szabadulás csak úgy történhet meg a káoszból, a mélységből, a pusztaságból és mindabból, amit ez bennünk ébreszt, hogy “Isten Lelke lebeg a vizek fölött” – vagyis a mi szellemi lényegünkön keresztül, hasonlóan ahhoz, ahogy a főnix újjászületik hamvaiból. A halál és az újjászületés folyamata az életközéptől kezdődik.
Rudolf Steiner hasonló folyamatot írt le, amely során az emberiség egésze a tudatfejlődés egy bizonyos pontján megy keresztül.
Az áldozat és a kegyelem
Sok korszakon át az emberiség inkább az egységhez, a szellemi világokhoz kapcsolódott, mint az anyagi világhoz (ugyanúgy, mint egy csecsemő az anyjához kapcsolódik, és csak fokozatosan válik el tőle). Az anyagi világba fokozatosan inkarnálódó emberiség is elérte a középkorúságot; ez időszámításunk kezdete körül következett be. Ekkor a szellemi és az anyagi erők egyensúlyban voltak. A görög korszakban egyre nagyobb veszélyt jelentett a dekadenciába és materializmusba való hanyatlás, valamint a megújuló szellemi fejlődés elvesztése; szellem nélkül, Isten nélkül, tehát remény nélkül. Az emberiség, amely azonosul az anyagi oldalával, és csak azért működik, hogy ezt az entitást táplálja, elveszíti a kapcsolatot a forrásával, és kilátástalanságra és önpusztításra van ítélve.
Az emberiségnek ebben a középső életszakaszában fellépett egy magasabb szellemi entitás, amely addig a szellemi világokból működött, hogy az emberiség képes legyen felemelni magát a Szellem világaiba, amire az emberiség a saját korlátozott erejével nem volt képes; és ez azért történt, hogy ne romoljon le, ne fogyatkozzon el és ne tűnjön el teljesen.
Ezt az entitást a Biblia csak egyszer említi a következő névvel: “magasságbeli Isten”, Melkizedek és Ábrahám találkozásakor.
“18Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt. 19Megáldotta és így szólt hozzá: 20„Áldott legyen Ábrám a magasságbeli Isten előtt, aki az eget és a földet teremtette. S áldott legyen a magasságbeli Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet.” Ő pedig tizedet adott neki mindenből.” (1Mózes 14. fejezet, 18-20. versek).
A “magasságbeli Isten”, aki korszakokon át fentről működött, leküldetett a földre, és emberi testben inkarnálódott, hogy segítse az emberiséget a szellemi világokba való felemelkedésben. A különböző terminológiákban a magasságbeli Istent nevezik Joshua-Immanuelnek, Krisztusnak, vagy Nap-Lénynek is.
Az emberi fejlődésnek ez a pontja az emberiség “életének közepe” és egyben fordulópontja is.
A magasságbeli Nap-Lény, aki a Názáreti Jézusban testesült meg, meghalt a golgotai kereszten, és feltámadt minden emberi lényért. Feltámadásával egy nagy titkot tárt fel az emberiség előtt: a hamvakból való feltámadás és a továbbfejlődés lehetőségét. Ez a feltámadás titka, annak megértése, hogy halál nélkül nincs feltámadás és fejlődés.
“Egy erős mennyei erőnek be kellett sugároznia a fizikai anyagba, fel kellett áldoznia magát a fizikai anyagban. Nem lehetett pusztán egy emberi alakot öltött Isten, hanem igazi emberi lénynek kellett lennie, emberi erőkkel, aki magában hordozta Istent. A Golgota eseményének azért kellett megtörténnie, hogy az anyag, amelybe az ember került, előkészüljön, megtisztuljon és megnemesedjen, hogy az így megtisztított és megszentelt anyag alkalmas legyen a jövőbeli inkarnációk számára, hogy az ősi bölcsességet újra érthetővé tegye. És az emberiséget most arra kell rávezetni, hogy a Golgota eseménye ebben az értelemben hogyan is működött valójában. Mert mi volt a Golgota eseménye az emberiség számára? Milyen mélyen érintette az embert és az emberi létet?”
GA 109 A spirituális ökonómia elve és a reinkarnáció 1909. Április 1.
A Krisztus-lény három évet töltött a földön, és 33 éves korában keresztre feszítették. E három év alatt egyre gyengült és lassan haldoklott, mivel szellemi erői engedtek az anyag erőinek. Hasonlóképpen az emberi egyéni biográfiájában ezt a három évet úgy nevezzük: a Föld próbája. Ezeket nehéz éveknek tekintjük. Jézus-Krisztus meghalt a kereszten, majd feltámadt; a 33. életév az emberi életrajzban a halál és a feltámadás archetípusa.
A “magasságbeli Istennek” emberi testbe való leszállása, amely összekapcsolta sorsát az emberiség sorsával, a kozmikus áldozatvállalás aktusa volt. Ábrahám áldozatához hasonlóan nekünk is le kell mondanunk a régivel való azonosságunkról. Ez nem jelenti azt, hogy el kell dobnunk mindent, amit addig megszereztünk. Inkább az ellenkezőjét: használnunk kell és át kell alakítanunk az élet első felében létrehozott eszközeinket, az önmegvalósítás felé kell irányítanunk azokat, és önmagunk lehető legmagasabb szintre töténő fejlesztése révén vissza kell adnunk a világnak. Így tudjuk leküzdeni az egésztől való szükségszerű elkülönülésünket, amely lépés annak idején szükséges volt ahhoz, hogy kifejlődjön az egyéni énünk.
“Az emberiség egységes volt, de az eddigi Föld-fejlődés elkülönüléshez vezetett. A Krisztus-fogalommal olyan ideál jelent meg, amely szemben áll minden elkülönüléssel, mert a keresztény emberben, a magasztos Naplény ereje él, amely minden emberi én ősi alapja. … Minden érdeken és rokoni vonatkozáson túl érezhetővé vált, hogy az emberek legbensőbb énje közös eredetű. (A földi ősök mellett megjelenik minden ember közös atyja. „Én és az Atya egyek vagyunk.”)
GA13 A szellemtudomány körvonalai 4. fejezet A világ fejlődés és az ember
A “magasságbeli Isten” megtestesülése a názáreti Jézus emberi testében először adta meg korunk minden emberének azt a lehetőséget és egyben felelősséget is, hogy megtalálja önmagában az istenit.
Az életközép után az ember már nem keresheti Istent külsőleg. Magában kell keresnie és megtalálnia, miközben alantas részeit átalakítja és felajánlásként a szellem világainak ajándékozza.
Most egy apró örökkévaló pont lettem,
Csodálattal nézem, hogyan halványul el minden.
Lényem maradványai,
mint sárdarabkák hullanak el.
Melyek hozzám ragadtak útközben.
Hagyom, hogy az eső elmossa mindet,
És megtisztítson engem.
El kell válnom
minden kapaszkodótól.
A félelem játszik velem,
Könyörögve: csak ebbe kapaszkodj!
Nem, kijelentem,
Ezúttal nem!
Ezúttal le kell hámoznom fehér bőrömet.
Hagyni, hogy a sötétség beszivárogjon.
Kiürítem magam teljesen
És várok.
Bízva abban, hogy holnap is
Új fény tör majd át.
Yael Armony
Rajz: Danial Zehavi
_________________________________________________________________________
* Az állatoknak nincs szelleme, csak teste és lelke, a Felsõbb Hierarchiák pedig test nélküliek.
** Az megfordulás, meghalás és újra inkarnálódás kora. Biológiai szempontból a testben az egyensúly eltolódik a lebomlási, hanyatlási folyamatok felé.
*** Biológiai szempontból a 33 éves kortól a pusztulási és leépülési folyamatok hatása meghaladja az anyagcsere és az építési folyamatokét.
**** A Gematriában (numerikus értékek hozzárendelése héber betűkhez) a „test és lélek” vagy a „254 végtag” értéke megegyezik az Ábrahám név értékével
***** A 33 éves kor azt a magot jelenti, amelyet egy emberbe ültettek e kérdéssel kapcsolatban. Mindaddig, amíg az ember a pusztán az alapvető szükségletek kielégítésére törekszik, addig ez a kérdés 42 éves korában minden erejénél fel fog merülni.
****** Egyiptom elnevezése héberül a szoros szóból származik: valami, ami szűkít és korlátoz minket.
____________________________________________________________________________
Bibliográfia
- R. Steiner, a szellemi gazdaság elve. (1909). Golgota eseménye. A Szent Grál testvérisége. A Spiritualizált Tűz.GA-109, 8. előadás.
- R. Steiner, Az okkult tudomány vázlata, IV. Fejezet.
- Yael Armoni (tanár és életrajzi tanácsadó a Hotam Iskolában). A „White in a Dark Night” című verséből vett könyv, amelyet a Hotam Kiadó kiadott. 2015.