Biográfiai fordulópontok karmikus perspektívából
By Orna Ben Dor
“Látják, bármilyen paradoxnak is tűnik a mai ember számára az emberi élet megértését csak akkor mélyíthetjük el, ha a külsőleges történéseket – ma gyakran ezt nevezik történelemnek – mindig elvezetjük a történelemben élő ember szemléléséhez. De az egyes emberlelkeket nem tekinthetjük csupán egyetlen korszakhoz tartozónak, aki csak egyetlen földi életet él le, hanem csakis úgy, hogy individualitását az egyik földi életből a másikba haladva szemléljük. Ilyenkor a halál és újabb születés közötti életében éppen azt dolgozza át, ami földi életének inkább tudatalatti részében játszódott le, de ami nagyon is összefügg az ember sorsának valóságos alakulásával. Mert ez nem az intellektus világosságában zajlik le, hanem abban, ami tudat alatt létezik és fejlődik.” [1].
A “tudattalan” fogalmára először Sigmund Freud, pszichoanalitikus és gondolkodó hívta fel a világ figyelmét a 19. század végén. Freud egyike volt az elsőknek azok közül, akik felfedték a tényt, hogy a tudatosság látható rétege valójában csak a “jéghegy csúcsa”. A felszín alatt, a tudattalanban turbulens, gazdag és összetett lelki élet zajlik, és ez irányítja az egyén érzéseit, viselkedését és gondolkodását, mély hatást gyakorolva az életére.
Freud úgy vélte, hogy a tudatalatti a tiltott vágyak, az elnyomott ösztönök és az erkölcstelen kívánságok hona. Vele szemben Rudolf Steiner, aki ugyanebben az időben élt és dolgozott azt állította, hogy a tudattalan a sorsot irányító erők: az egyén karmájának otthona. Valójában a tudattalan birodalma az, amely ténylegesen irányítja az ember életeseményeit, cselekedeteit és más emberekkel való találkozásait. Ezek összességében pedig arra szolgálnak, hogy az Én a születés küszöbén átlépve találkozhasson a sorsával, hogy kiigazítsa magát és spirituálisan fejlődjön egyik földi életről a másikra.
Steiner a karmával kapcsolatos tudást tekintette a legfontosabb tudásnak, amely korunkban az emberiség előtt feltárulni készül. Úgy vélte, hogy sok évszázadnyi materialista gondolkodás után, amely tagadta a szellemi világot, a szellemi életet és a lelkek földi reinkarnációjának tanát, az emberiség annak küszöbén áll, hogy ezek az ismeretek – melyek lehetővé teszik a korrekciót és a folyamatos fejlődést – ismét feltáruljanak előtte. Korunk emberének újra fel kell fedeznie a forrást, amelyből származik és ami felé tart. Önmagunkat csak a szellemi és a földi világ közötti kapcsolat és kölcsönhatás megértésével tudjuk teljes mértékben megismerni és megérteni. A Keleti gondolkodás a mi időszakunkat tekinti annak az időszaknak, amikor véget ér a – Kali Yugaként ismert – szellemi sötétség kora, és a szellemi világ kapui újra megnyílnak az emberiség előtt.
Karmikus kiegyenlítés
A karma és a reinkarnáció megértéséhez több ajtón keresztül belépve is el lehet jutni. Az egyik kapu, amin keresztül ez megtörténhet a Karmikus követelmény lényegi beteljesítésének megismerése.
A kozmoszban morális szükségszerűség működik, melynek megfelelően minden immorális tett szenvedést okoz elkövetőjének. Ez a helyreigazítást és a lélek jobbá tételét szolgálja. Ezt a folyamatot ”karmikus kiegyenlítésnek” más szóval karmikus kiegyensúlyozásnak nevezzük.
Nézzünk meg egy helyzetet, amikor egy adott életciklusban valaki megbánt egy másik embert. A halál után, de még az újabb születés előtt a szellemi világban az első személy lelke elhatározza, hogy kiigazítja magát. Abban a világban azért hoz ilyen döntést, mert ott, a szellemi világban teljes mertkében megérti, hogy objektív lelki és szellemi értéke csökken, ha lelkét beszennyezi az a tény, hogy megbántott egy másik lelket.
Meghatározott ideig – amit Kamalokának neveznek – mindenki átéli azt a fájdalmat, amit másoknak okozott, saját fájdalomként. Ez a tapasztalat és annak megértése, hogy az ember tökéletlen marad, ha nem javítja ki és nem helyesbíti tettét ébreszti fel a hajlandóságot arra, hogy az ember végig menjen a helyreigazítási folyamaton, hogy elismerje a “karmikus kiegyenlítés” szükségszerűségét, amely lehetővé teszi a helytelen cselekedet káros hatása alóli felszabadulást.
Immorálisak, helytelennek vagy gonoszok azok a másokkal szemben elkövetett tettek, melyekben az egyik személy tárgyként kezeli, kihasználja vagy bántalmazza a másik embert. Bár a “karmikus kiegyenlítést” illető döntés a szellemi világban születik meg, kivitelezésére csak a itt a Földön van lehetőség, amikor a lélek visszatér egy újabb életciklusra.
A helyreigazítással és az egyensúly helyreállításával kapcsolatos döntéseket az egyén olyan magasabb szellemi Hierarchiák útmutatásával hozza meg, melyek a teremtése óta kísérik. Ezek a hierarchiák a végtelen különböző megnyilvánulásai, melyekre a Zsidó Kabbala Szférákként utal.
Mi tehát a “karmikus követelmény”?
Maga a követelmény kifejezés arra utal, hogy itt nem az egyén szabad döntéséről van szó, hanem valami olyanról, amelybe bele kényszerül, függetlenül attól, hogy akarja-e, szeretné-e vagy sem.
Amikor valaki visszatér egy újabb életciklusra, a korábbi inkarnációkban elkövetett helytelen tettei “karmikus emlékezetként” bele vannak szőve lényébe. Átitatódik azzal a tudással, hogy mit kell tennie korábbi tettei kiegyenlítéseképpen. Ennek az emlékezetnek a hatására keresi a helyreigazítás lehetőségét. A helyreigazítás mások közreműködésével és különböző biográfiai eseményeken keresztül tud megvalósulni. Ezek az események úgy alakítják a Követelményt, mintha az kívülről jönne. Az egyén szinte egy bizonyos valóságra van “keresztelve”, mintha valaki azt mondaná neki: “Íme, ez a te karmikus kiegyenlítésed”.
A karmikus követelmények 21 éves korig vésődnek be az emberbe.
“Az angyalok, arkangyalok, archék életünk első három szakaszában mintegy tudatunk alatt szólnak hozzánk: Mindezt régebbi korokból hoztad magaddal, előző földi életekből, ezt vállalnod kell – ezt mondják nekünk sorsunk átélésnek öntudtalan részében.” [2].
28 és 49 éves kor között ezeknek a karmikus követelményeknek elkerülhetetlenül be kell teljesülnie. Más szóval, az adott kérdés újra és újra fel fog merülni, hogy beleíródjon, bele tetoválódjon a lélekbe és a testbe, hogy biztosítsa, az egyén megérti: a Követelmény a helyreigazítási folyamat szerves része, amely hozzá tartozik karmájához, egyéni biográfiájához.
A gyermekkor egy előző inkarnáció rekapitulációja (tömör összefoglalása / sűrített újraélése). Minden ember úgy lép be újból a világba, hogy rekonstruál egy lelki gesztust és bizonyos értelemben egy korábbi életéhez kapcsolódó társadalmi helyzetet is.
Például az az ember, aki korábbi inkarnációjában egy magasabb társadalmi osztályhoz, mondjuk az arisztokráciához vagy a papsághoz tartozott, magasabb rendűnek fogja magát érezni másoknál. Magasabb státuszának köszönhetően valószínűleg élvezhette, hogy mások kiszolgálják, és szabadon foglalkozhatott kontemplációval vagy tanulással, anélkül, hogy megélhetéséért dolgoznia kellett volna, vagy valós kapcsolatba kellett volna lépnie az anyagi világgal. Megvan rá az esély, hogy az ilyen ember érzéketlen lesz a körülötte lévő alsóbb osztálybeli emberekkel szemben, és alacsonyabb rendűnek fogja tekinteni őket.
Az ilyen ember – függetlenül attól, hogy kiemelkedő eredményeket érhet el az élet különböző területein, és szert tehet magasztos spirituális felimerésekre – erkölcsi hiányosságokkal fog rendelkezni.
Amikor egy ilyen ember átlépi a “halál küszöbét”, fel fogja ismerni erkölcstelen tetteit és azt, hogy abszolút kozmikus értéke csökkent. Emiatt elhatározza, hogy helyesbíteni fog.
A rekapituláció törvénye szerint az előző életről tanúskodó gesztusként ugyanezzel a felsőbbrendűség- és egyediség-érzettel fog visszatérni a világba.
Fiúként például okosabbnak fogja magát érezni a többieknél és tisztában lesz értékeivel. Alapvető érzései a hatalomhoz és irányításhoz fognak kapcsolódni. Mivel korábbi életéből erednek, természetesnek és evidensnek fogja tekinteni ezeket az érzéseket. Ebben meg fogja erősíteni mások – családtagok, tanárok és gyakran a kortárs csoport – vele szemben tanúsított hozzáállása is.
A “Karmikus követelmény” egy magas pozíció elvesztéseként fog megnyilvánulni. A korábbi inkarnációban kialakult erkölcsi hiányosságot a felsőbbrendűségérzetből és másokkal szembeni érzéketlenségből fakadó arrogancia és tapintatlan viselkedés jellemezte. A csúcsról való lezuhanás hatására a fiú ugyanazt a fájdalmat fogja átélni, mint amelyet ő okozott másoknak az előző életében. Ez megjelenhet megalázottság, kizártság, tehetetlenség és sértett büszkeség érzéseként.
Biográfiai esemény
Henia okos lány volt, osztályelső. Osztályfőnöke különösen kedvelte, kiemelt figyelemben részesítette. Majd egy napon megszokott tanára szülési szabadságra ment és egy helyettesítő kolléga érkezett az osztályba. Ez a tanár nem vette észre Henia egyediségét és nem részesítette különleges bánásmódban. Sőt, hozzáállása azt sugallta, hogy neheztel rá figyelemfelkeltő viselkedése miatt.
Henia erőteljes kudarcot és megaláztatást élt át. A helyettes tanár miatt úgy érezte, hogy nem elég okos és egyáltalán nem különleges. Valójában ez az ő Karmikus követelménye volt.
Fontos észrevenni, hogy az, ahogyan az eseményt Henia érzelmileg értelmezte a Karmikus követelményéhez kapcsolódik. Az esemény annak érdekében történt, hogy felébredjen benne a karmikus érzékelés.
A legtöbb “karmikus követelmény” finom sorsbejegyzés. Olyan bejegyzés, amely 21 éves kor után még mélyrehatóbban, karmikus beteljesülésként nyilvánul meg.
Azok a gyerekek, akik kibírják a karmikus követelményt tovább fognak tudni lépni és el fogják tudni viselni a szenvedést addig a napig, amíg meg nem fejtik a jelentését.
Ugyanakkor vannak olyan esetek is, amelyben a “karmikus követelmények” legyőzik a gyermeket, nem tud kitartani. Ez különböző módokon nyilvánulhat meg: érzelmi eltávolodástól kezdve az autizmus szélsőséges formáiig, súlyos betegségekig és különböző, kamaszkortól kezdődő függőségekig. Függőségek későbbi életszakaszokban is kialakulhatnak, amikor a “karmikus követelmény” “karmikus kiegyenlítések teljesítéseként” tér vissza. A cél mindig ugyanaz: enyhíteni a szenvedést.
A karmikus követelmény beteljesítése
“Ha viszont az élet további haladására tekintünk, és az embert a 28.-tól a 49. életévig nézzük meg akkor már nem a karmikus követelmények bevésődésével van dolgunk, hanem éppen hogy a karmikus kiegyenlítődésekkel, a karmánk tehermentesítésével. Különösen ebben az életperiódusban végezzük el a karmikus kiegyenlítéseket, vagyis azt, hogy leadjunk valamit az első három életszakaszban belénk vésődött terhekből.” [3]
Miközben a gyermekkori és fiatalkori szenvedésre rákényszerül az egyén, 21 éves kortól kezdve maga az egyén hozza meg azokat a döntéseket, amelyek később a karmikus követelményhez kapcsolódó szenvedést fogják eredményezni, anélkül, hogy tudatában lenne annak, hogy a körülményeket – közvetve vagy közvetlenül – ő maga hozta létre,. “Előidéz” eseményeket vagy emberi találkozásokat, melyeken keresztül karmája újra és újra beteljesül.
Biográfiai esemény (folytatás)
Felnőttkorára Heniának elismert foglalkozása lett, és 28 évesen hozott egy sorsformáló döntést, hogy szülőföldjét elhagyva Izraelbe költözik. Ugyanekkor elhagyta első férjét is, aki jónéhány éven keresztül támogatta és gondoskodott róla. Ám amikor megérkezett az új országba, nem talált a képességeinek megfelelő munkát így arra kényszerült, hogy bentlakó gyermekgondozóként helyezkedjen el egy helyi családnál.
Ez a munka nem elégítette ki Heniát, mert nem tudta hasznosítani a felsőoktatásban elsajátított képességeit, és nem biztosította számára kényelmes élethez szükséges társadalmi rangot és gazdasági előnyöket. Heina ismét megélte a veszteséget, a szenvedést és a megaláztatást, ami a gyermekkori eseményt is jellemezte. Ez alkalommal azonban ő maga idézte elő a helyzetet a szülőföld elhagyására vonatkozó látszólag tudatos döntésével.
Ilyen és hasonló események újra és újra megtörténtek Heina életében. Csak 41 éves kora után, egy fizikai betegséggel kisért súlyos mentális krízis és a biográfiájával végzett tudatos szellemi munkát követően kezdte el összekötni az életeseményei mögött felfedezhető szálakat és megvizsgálni azokat a karmikus követelmény és annak beteljesítése szempontjából. Az események így elnyerték magasabb értelmüket, ami segített Heinának kijutni abból a krízisből, amibe került.
Fontos megjegyezni, hogy előfordulhat, hogy az ember visszavonul és nem képes kitartani a karmikus követelmények jelentkezése során. Heina esetében például a karma elkerülésének egyik módja lett volna az, hogy visszatér szülőföldjére. De úgy döntött, marad és megbirkózik a kihívásokkal. Alig tudott kitartani és megtenni a következő lépést.
A továbblépés döntése rendszerint a múlttól való elindulást jelenti. Sok ember nem lépi át ezt a küszöböt, mert az ilyen elválás sok szenvedéssel jár. Nagy a kísértés, hogy visszatérjünk a megszokott világhoz és a múltbeli kapcsolatokhoz. A szellemi küldetéssel rendelkező emberek átlépik a küszöböt.
Lót bibliai történetében Isten arra utasítja őt és családját, hogy ne nézzenek vissza Szodoma égő városára. Lót felesége nem tudja betartani ezt, ami azonnali halálát okozta.
“Kivezették, a városon kívül elengedték és így szóltak hozzá: “Mentsd az életedet! Ne tekints hátra, és meg ne állj az egész környéken, hanem menekülj a hegyre, hogy el ne vessz te is!” (Ter 19, 17)
Vannak emberek, akiknek karmikus okokból nincs erejük átlépni ezt a küszöböt, és látszólag aktívan, elismerten, sikeresen folytatják külső életüket. Szellemi értelemben ugyanakkor spirituális visszafejlődésen mennek keresztül, ami a későbbi éveikben fog megnyilvánulni.
“Mindig is érdekelt az egyes emberek szellemi fejlődése. Rátekintve az életben produktívan megjelenő sok emberre, aki mint fiatal költő vagy művész nagy hatással volt környezetére, és 24-27 évesen nagyszerű, erőteljes tehetséget mutatott: idősebb korukban azt látjuk náluk, hogy mindez elapadt, és nem tudták folytatni fiatalkori költészetüket, művészetüket. Később teljesen elszürkültek. Jelentéktelenné váltak azon a területen, ahol egykor jelentősek voltak. (…) Korunkban gyakran előfordul az életnek ez a tragikuma, és sok minden nem tart ki az ember egész életén át. Korunkban sok az ifjúkori ideálunk, de kevés az öregkori ideálunk. Az öregek sokkal inkább ráhagyatkoznak az államra és a nyugdíjra, mint az eleven életre. Külső támasztékra van szükségük, mert nem találják meg azt, ami kapcsolatba hozza őket az első hierarchiával.” [4]
Az ember, aki kiállta a szenvedést, elér egy állapotot, amelyben nem harcol többé karmikus követelményével. Például, dönthet úgy, hogy belenyugszik alacsony státuszába anélkül, hogy megpróbálna szabadulni tőle. Néha ennek a döntésnek, a lemondásnak és a tudatosan vállalt áldozathozatalnak a hatására a dolgok – látszólag titokzatos módon – úgy alakulnak, hogy az illetőnek valójában nem kell lemondania az elismertségről és a tiszteletről. Ugyanakkor ekkorra már valószínűleg olyan helyzetbe kerül, hogy nem fog ennek túl nagy jelentőséget tulajdonítani.
A karmikus követelmény beteljesítése és a moralitás
Alkalmanként úgy tűnhet, hogy a “karmikus kiegyenlítés” ellentmond az elfogadott erkölcsi normáknak. Erre példa a Parsifal lovag története [5], aki a modern ember prototípusának megtestesítője, ahogyan végighalad a fejlődéshez vezető beavatási úton. Parsifal útja hosszú és fáradságos, melynek végén a Szent Grál királyává koronázzák.
Parsifal olyan anya gyermekeként született meg, aki elrejtette előle lovagi identitását, mert meg akarta menteni apja, a legendás Sir Lancelot sorsától. 15 éves koráig az erdőben nevelte nagy odaadással, 15 nő társaságában, anélkül, hogy egy szót is mondott volna származásról vagy a lovagság intézményéről. Egy nap Parsifal találkozik egy csapat lovaggal, akik az erdőn haladnak keresztül. Hősies megjelenésük lenyűgözi az ifjút, és elhatározza, hogy ő maga is lovag lesz. Szerető édesanyja ágynak esik és egy nappal távozása után meghal. A sorsa beteljesítéséhez vezető úton, Parsifal tudtán kívül számos immorális cselekedetet követ el. Az egyik legerkölcstelenebb cselekedte az, amikor Amfortas, a Szent Grál halálosan beteg királya elé járul, de nem mutatot érdeklődést iránta, és nem teszi fel a döntő kérdést, amely megmenthetné a kínoktól.
Henia, akinek a karmikus követelményét bemutattam ebben a cikkben szintén maga mögött hagyta férjét, aki éveken keresztül támogatta őt pénzügyileg és érzelmileg, és idős szüleit is, akik támogatták és szerették őt. Döntése nyomán Heina örökre maga mögött hagyta a múltját.
A karma beteljesítése során az ember találhat igazolást arra, hogyan ne érezze a gonoszt, ahogy azt a „cél szentesíti az eszközt” állítás is mutatja. A gonoszság foltja azonban bennünk marad, és előbb-utóbb foglalkozni kell vele.
Amikor egy személy nem ismeri el az erkölcstelenséget, amely cselekedeteit a karmikus követelményhez vezető úton kíséri, nem érzékeli a fájdalmat, amelyet másoknak okoz, a karmikus követelmény kiegyenlítése és a moralitás közötti konfliktus a “végtagokba süllyed”, azaz fizikailag sérülésként vagy betegségként jelenik meg a testben.
Az Ószövetségben a zsidó nép fizikai és szellemi ősatyja Jákób történetében találhatunk erre pédát. Annak érdekében, hogy teljesítse küldetését, Jákóbnak be kellett csapnia apját és testvérét Ézsaut, és az utóbbit meg kellet fosztania rangidősségétől, amihez meg kellett szereznie apja áldását. Ezzel igazságtalanságot követett el Ézsauval szemben és nagy fájdalmat okozott neki. Ezen felül Jákob, elköteleződve az iránt, hogy ő legyen a nemzet atyja becsapta Labant, két felesége atyját is, amikor minden vagyonával elhagyta.
Jákób esetében a szükségszerű immoralitás az angyallal való küzdelemhez vezetett, egy olyan küzdelemhez, melyből sántán, combján megsérülve került ki; más szavakkal tetteinek következményei “lesüllyedtek végtagjaiba”.
”A nap éppen akkor kelt fel felette, amikor elhagyta Penuelt. A lábára azonban sántított. Emiatt nem eszik meg Izrael fiai mind a mai napig azt az inat, amely a csípőben van, mert ő megérintette Jákob csípőjének inát.”. (Ter, 32, 31-32).
Fontos megjegyezni, hogy az embernek mindig meg kell fizetnie a tetteiért, még akkor is, ha a karmikus követelmény beteljesítése időnként immorális viselkedést tesz szükségessé.
Visszatérve Henia életútjához – 41 évesen korában súlyos porckorong-szakadást szenvedett, amely hosszú hónapokra lebénította, tehetetlenül, fájdalmak között, mozgásképtelenül feküdt. Valójában ez volt tudatos szellemi útjának kezdete.
Az áldozat
A “karmikus követelmény” helyrehozása áldozatot kíván. Az áldozat abban nyilvánul meg, hogy az ember készen áll egy olyan állapotra, amelyet egész életében próbált elkerülni. Ez jelentheti érzelmi leválás kezdetét vagy beleegyezést bármilyen értelmű csökkenésbe.
A szellemi-lelki átalakulás csak akkor mehet végbe, ha az ember áldozatot hoz. A “karmikus követelmény” esetenként az élet végéig folytatódhat.
A beleegyezés, az áldozatkészség lehetőséget teremt a lelki virágzásra. Ha a beleegyezés valódi, nem manipulatív, elvárva, hogy megtérül – előfordulhat, hogy az áldozatra végül nem lesz szükség.
Az áldozathozatal archetipikus történetét Izsák feláldozásának bibliai története írja le. Mivel Ábrahám hajlandóságot mutatott arra, hogy feláldozza szeretett fiát, a tényleges áldozatra már nem volt szükség.
_______________________________________________________
Irodalomjegyzék:
[1] R. Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata II., 3. előadás (1924, GA236)
[2] R. Steiner:A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata II., 11. előadás (1924, GA236)
[3] R. Steiner:A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata II., 11. előadás (1924, GA236)
[4] R. Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata II., 11. előadás (1924, GA236)
[5] R. Steiner: Keleti és keresztény misztériumok (1913, GA144),
* Ez a cikk egy Tzvi Briger, biográfiai konzulens és antropozófus tudós által 2011-ben, az izraeli Haifában tartott biográfiai műhelymunka alapján készült.
Tanulmányaiban T. Briger kapcsolódik mindahhoz, amiről az Antropozófia megalapítója, Rudolf Steiner, beszélt különböző előadásaiban, cikkeiben és könyveiben. T. Briger számára Steiner tanításai képzik a további kutatások alapját. Ő új, kreatív kapcsolatokat hoz létre, melyek nem feltétlenül voltak formába öntve Steiner által, de az ő szavain alapulnak.
Ebben az értelemben Tzvi Briger aktív, innovatív tudós. Új életet lehel Steiner néhol nehezen érthető írásaiba. Mindezt úgy, hogy közben hű marad Steiner valódi szellemiségéhez, aki mindig arra törekedett, hogy életet hozzon az absztrakt elméletekbe, hogy azok ne váljanak halott ideákká.
A műhelyen készült felvételek alapján gépeltem be és szerkesztettem meg Tzvi Briger szavait, így természetesen én vagyok a felelős azért, ha ez az esszé bármilyen félreértést vagy hibát tartalmaz.